Kis pörgés utáni lenyugvás

Elmúlt a hétvége, ami mint mindig, most is két nap volt, mégis annyi minden történt, ami egyébként hetek alatt szokott. jezdem ott, hogy péntek este feltettem a listát az eladó cuccokról. És elkezdődött az őrület, a szó lehető legjobb értelmében. Este már válaszolgattam pár levélre, és megbeszéltem pár találkozót, de a nagyja csak ezután jött, reggelre kb 42 levél várt... folyamatosan válaszolgattam akinek tudtam, próbáltam excelben vezetni, hogy ki mit tetet el, ami több kevesebb sikerrel talán sikerült is az elején.

Reggel f10-kor jött meg az első vendégem egy kedves akvarista ismerősöm , akinek hetekkel előtte megígértem, hogy ha elszánom magam az értékesítésre, ő jöhet elsőnek. Majd sorban a többiek, pici du-i szusszanás után még du is jöttetek páran és többen már sajnálattal tapasztalták, hogy alig maradt valami. 50l vizet kevertem be, ezt du be is kellett töltenem, mert ennyi elfogyott.

Vasárnap zacskózással kezdtem a napot, mert egy pakkot össze kellett raknom egy vidéki szállításhoz, amiért időre jöttek fel, és ezután követlen több vendégem is megérkezett, a maradékok nagyon gyorsan fogytak. Sokan csalódottak voltak, hogy lemaradtak az elején és már nem tudtak mindenből választani, amit én is kifejezetten sajnálok, jó eséllyel 3x ennyi korallt is el tudtam volna adni. Ismét kis szünet, gyors ebéd, kutyázás és a végére még vasárnap délután is páran meglátogattak. Akinek lágy korall kellett, az még volt pár, illetve 1-2 Caulastrea. 50l víz ismét belement. Gyakorlatilag minden korall elfogyott, töredékek maradtak csak. A halacskákat,mindenki meg tudta nézni, hogy amikor kiszedem mit fog tudni elvinni, azt hiszem, illetve remélem, hogy senki sem csalódott. Este ott álltam, és csak pislogtam, gyakorlatilag a 48 órával ezelőtti színültig töltött korallosakvárium ott volt üresen, csak az élőkövek árválkodtak benne. Most nem megyek bele abba, hogy mindez milyen érzés, de talán fogok neki szentelni egy posztot:)

Azonban egy fontos dologot szeretnék megosztani veletek....Ezúton szeretnék elnézést kérni mindenkitől azért, hogy még csak egy jót sem tudtunk beszélgetni, esetlegesen többeknek várni kellett, és esetleg nem tudtam úgy odafigyelni rá, ahogy azt jó házigazdához illett volna. Mentségemre szolgáljon, hogy próbáltam a lehető leggördülékenyebb formában megcsinálni mindent, de még így is sok esetben meg sem tudtam köszönni a vásárlást, elfelejtettem teljesen szerteszét voltam.

Itt viszont ezt mindenképpen szeretném pótolni és szeretném megköszönni minden kedves vásárlómnak, akvarista társamnak, hogy meglátogatott és vett ezt-azt.!Remélem elégedettek voltatok! Próbáltam úgy csinálni mindent, hogy fordított helyzetben én is jól érezzem magam, talán sikerült.

Kis pörgés utáni lenyugvás bejegyzés elolvasása

A lista

 A szürke sorok foglalva vannak már.

Technika:

ATI Powermodule 8x54w kb.fél éves csövekkel  még garanciális!!! 150eFt

GHL Profilux II Plus 180eFt

(8x220V vezérlés, +Wifi, +4x1-10V aljzat, + viharszimulációs,napfelkeltét imitáló holdfény led, + mágnesszelep a CO2-höz, + külső kijelző, + Redox szonda, + pH szonda, + Temp szonda, Tunze stream vezérlés, + ventillátor ford.szab.vezérlés, +3x12cm 12V-os venti...stb)

Tunze Turbelle Stream 6000 3db 30eFt/db

Tunze Turbelle Stream 6100 1db 35eFt

Tunze 6215 Wavebox Tunze mágnessal 55eFt


CO2 reduktor 2 nyomásmérővel 13eFt

Refraktometer 10eFt

Háló nagy 1eF

Vízmentes, erre a célra készített 12x220V-os aljzatok (nagyon fontos kieg!!!) 5eFt/db 1db

Eheim 600l/h-es pumpa 3eFt


 

 Élőkő:

 

Garantáltan indonéz gyönyörű kövek 46kg 2eFt/kg

aragonit kb 20-25kg 10e Ft mehet kimérve is

 

 

Nagyjából rajta van minden, az első visszajelzések alapján barátaiak az árak. Figyelek majd és megpróbálom naprakészen tartani a listát, ami elmegy azt le fogom venni. Ezen a hétvégén nyílt napok lesznek nálam, itthon leszek, szívesen látok mindenkit, aki szeretne bármit is vásárolni. Most a korallok vannak soron és majd szépen sorban jön a többi.

Elérhetőségeim:

mikolgy@gmail.com

70-333-4600

Gyertek:)

 

A lista bejegyzés elolvasása

És ennek is eljött az ideje...

Hosszú vívódás után úgy döntöttem, hogy eladom a nagy akváriumot is. Nagyon nehéz döntés volt, és rengeteget gondolkoztam rajta, mire eljutottam erre a pontra...Szép volt, imádtam, de tovább kell tudnom lépni. Nem okoz már kihívást. Azt hiszem elértem azt, amit el szerettem volna, felértem a hegytetőre, talán innen már csak lefelé visz az út. A csúcson hagyom abba, azon a csúcson, amit magamnak kitűztem. Tudom, hogy ez a csúcs nem a Mount Everest és sokkal szebb akváriumokat is építenek akár kishazánkban is, de nekem ő volt a cél, az én kis Csomolungmám. Megvan, elértem, már nem az az elérhetetlen díva, akire csak vágyik az ember. Megvolt. Jöhet valami új, valami más. Nem tudom még ez mi lesz, de biztos vagyok abban, hogy fogok találni újabb célt, újabb elérhetetlennek tűnő álmot, amit rengeteg munkával majd valahogy elérek...

Készül egy lista mindenről, amit áruba bocsájtok. Először a korallokat szeretném eladni ,majd a köveket, utána a halakat és a végén a technikát. Mivel kicsit azért fáj az egész, ezért szeretném, ha gyorsan túl lennék rajta, így az árakat is barátinak próbáltam beállítani. Aki ismer, az tudja, hogy soha nem szerettem volna nyerészkedni ezen az egészen, hát most sem teszem. Annyiért adok mindent, amennyit én is jó árnak tartanék és szívesen kifizetnék értük. Szóval 1-2 nap és itt lesz a lista.

Még annyit, hogy természetesen megfelelő ajánlat esetén egyben is eladom az egészet.

És ennek is eljött az ideje... bejegyzés elolvasása

Elkelt a kisakvárium

Az akvárium egyben elkelt,jövő héten el is viszik.

Elkelt a kisakvárium bejegyzés elolvasása

Vateralicit!!!

Feltettem Vaterára is, lehet licitálni:)

 

http://egyeb.vatera.hu/allattartas/akvarisztika/akvarium/komplett_100l_es_tengeri_akvarium_elovilag_177949078.html

Vateralicit!!! bejegyzés elolvasása

A kisakváriumot sajnos most tényleg el kell adnom

Sziasztok!

Végül csak eladósorba került a kisakvárium. Egyszerűen nem tudok vele annyit foglalkozni, amennyit kellene, pedig nekifutottam mégegyszer. Szépen beállt(2009 novemberében indult), működik, semmi gond nincsen vele. Képek itt a blogon vannak. Kicsit régebbiek, de a lényeg látszik :)

- Shinmao RT-60363 rendszer (garanciális) http://www.shinmao-aqua.com/reeftank.htm
 - 100l-es akvárium
 - fekete bútor
 - lehabzó
 - gyári lámpa három kompakt fénycsővel
 - felnyomó pumpa

- 2db Koralia 1-es stream (garanciális)

- kb 10-15kg élőkő
- CaribSea live aragonit aljzat
- 1db Heteractis Magnifica anemona rózsaszín-lilás testtel
- 1 db Zöld Quadricolor anemona
- 2db 2 féle sokfejes caulastrea
- lapanemonák
- zoanthusok
- lágykorallok
- 5db bohóchal
- 1db sün

Egyben szeretném elsőkörben eladni, ezért meglehetősen jó árat kalkuláltam rá:

MIndennel együtt 150.000 Ft!

A kisakváriumot sajnos most tényleg el kell adnom bejegyzés elolvasása

Felszámolom a kisakváriumot, kicsit fáj...

Sajnos kénytelen vagyok...sem időm, sem energiám nincsen a két akváriumra. Jön a meleg, nem szeretném, ha valaminek baja esne. Fájó szívvel teszem, de talán így lesz a legjobb. Az élőlényeket meghirdettem, ezeket folyamatosan viszik el. A technika egyenlőre sztem marad, de majd meglátom. Lehet csinálok egy növényes aksit majd, így a cuccok nagyrészét fel tudnám használni. De lehet nem, akkor megy minden ;)

A portéka:

Heteractis Magnfica (rózsaszínes lilás test, sárgás polipok) kb 15cm  10e Ft

Entecmaea Quadricolor (zöld) kb 6-8cm 6e Ft   lefoglalva

Bohócok (Amphirion Ocellaris) 5db 1e Ft/db

Levélhal, eszi az üvegrzsát (Acreichtys Tomentosus) 5e Ft ELADVA

 

A többi élőlény (korallok, rákok, csigák) költöznek le a nagyba.  Elvben mindenre van érdeklődő, de még nálam vannak, így ha valakit érdekel, keressen, mert ha komoly az érdeklődés, akkor egyeztetek azokkal, akik jelezték, hogy kell, hogy valóban viszik-e. Élőkő, még lehet hogy lesz eladó, mert a lenibe már csak bajosan fér.

 

Felszámolom a kisakváriumot, kicsit fáj... bejegyzés elolvasása

Így nézünk mi ki:

Most így néz ki a nagy akvárium:

 

 

Így nézünk mi ki: bejegyzés elolvasása

Megújult a korallszirtes akvárium weboldal

A napokban megújult az a tengeri akvarisztikával foglalkozó weboldal, ahol gyakorlatilag felnőttem mint tengeri akvarista. Talán 5 éve lehetett, amikor indult és én akkor ott voltam. Sok személyes ismerősre tettem szert, sok-sok tapasztalatot szereztem és a mai napig az első három oldalban van, amit minden nap megnyitok. Az "öregek"egy része elkopott, jöttek újak, de az oldal maradt. Bizton állítom, hogy aki tengeri akváriummal akar foglalkozni, annak érdemes ellátogatni ide, hiszen rengeteg információ gyűlt itt össze az indulástól eltelt 5 évben. Személy szerint rengeteget tanultam itt, sokat köszönhetek az oldalnak. Mindenkinek javaslom hogy látogasson el, nézze meg, olvasgasson. Mivel valóban új most az oldal, ezért a gyerekbetegségei még megvannak, de az adminisztrátorok dolgoznak azon, hogy ezeket kinője és jobb legyen mint valaha. Tehát a link:

http://www.korallszirtes-akvarium.hu/portal/

 

 

Megújult a korallszirtes akvárium weboldal bejegyzés elolvasása

Anemona vs sün...fight!

Tegnap este érdekes, (még nem tudom,hogy szomorú-e) dolog történt a kicsi akváriumban. Miután az alga rohamosan fogy, köszönhetően a kefének és a nagy Sacem motornak  perlonnal (ami csak 2400l/h, nem 3000l/h, ahogy írtam a múltkor) a sün már nem csak az üvegről, hanem a szirtről is kajál. Ennek köszönhetően tegnap összakadt a zöld quadricolor anemonával. Én nem tudom hogy mit csinált vele, de valszeg a hátára vette és úgy cipelte el az egyik sarokba. Mindezte este amikor felmentem lefeküdni, lámpaoltás után láttam csak. Sok jelentőséget nem tulajdonítottam neki, nem tűnt súlyosnak a helyzet. Ma reggel azonban látom, hogy az anemona meglehetősen szar állapotban van. Egy nagy szakadás van rajta és így kűzd abban a sarokban, ahol este láttam.  Tenni semmit sem tettem vele, ott hagytam, estére fog kiderülni, hogy mi is lesz vele. Az anemonák nagy túlélők, így bízom benne, hogy helyrejön.  Valaki tapasztalt már ilyet?

Anemona vs sün...fight! bejegyzés elolvasása

Meglepő, de mulatságos

Tegnap nekiálltam megcsinálni az utántöltőt. Az utolsó koncepció az az volt, amit Gracival beszéltem, hogy a GHL-re átkötöm az utántöltés vezérlését. Nem egy bonyolult dolog, meg is volt már hozzá minden, PS2 csatlakozó, a Tunze vízszintérzékelői, szerelvények.  Egyetlen dolog bonyolította volna, hogy az optikai érzékelőnek 4 vezetéke van, sokat kellett volna próbálkozni, mert persze a lábkiosztásról fogalmam sincsen. Szétszedtem a bútort, hogy jól hozzáférjek,megtakarítottam az optikai érzékelőt, mert az elég koszos volt már. Kimértem, hogy elérnek-e a vezetékek a GHL-ig,  előttemég 3-4x kipróbáltam, hogy nem-e javult meg, de persze nem. Na mondom, akkor vágok...mivel ez visszafordíthatatlan lépés, és néha bízok a csodákban, gondoltam még utoljára kipróbálom. És ment...én nem tudom mitől,de elindult. Lassan mint egy ezer éves masina, elindult a motor, fáradtan megrázta magát és elkezdte nyomni a vizet :) összeraktam, most is jó.

Tegnap bekevertem még 50l vizet, mert ugye a nitráttal is kell valamit kezdeni, ahogy a kib...tt csigákkal, akik még mindig regnálnak, remélem egyre kevesebben azért. Ma először a kicsiben cseréltem 20l-t, úgy hogy leszívtam a gusztustalan alga nagy részét, ami a vízzel lejött, de persze nem mind, ahhoz kevés a 20l. Ennél többet nem akartam cserélni, mert borítani sem szeretném. Sok alga maradt, ezért csodafegyverként bevetettem az ezeréves SACEM pumpát Tunze perlon patronnal. Na az hurrikánt csinált fent. A bohócok versenytúsztak egyhelyben és úsznak most is, mert még mindig megy. Elképesztő mennyiségű koszt szed ki. Ez az egy pumpa, ami elvben olyan 3000l/h-t tud, nagyságrendekkel jobb áramlást csinál, mint a kettő Koralia 1, amik benne vannak. Azok ehhez képest gyenge szarok. Ha most venném, biztosan Tunzét vennék, ezek annyira nem tetszenek. A legkisebb kosztól is megállnak, ahogy koszolódnak, rohamosan csökken a teljeítményük. Csalódás.

Ma az egyik sárga ajakoshal ismét a lefolyórekeszben volt, ez a perverziója, hogy stresszelje magát. Most hogy nincsen már benne homok, sokkal könnyebben ki tudom szedni, így ma ez könnyen ment.

Visszaolvasva a legutóbbi pár posztot, eléggé negatívokra sikerültek, sok nem túl jó dolog történt az akváriumokkal az utóbbi időben. Remélem elértem már a gödör alját és épp kifelé mászok belőle :)

Meglepő, de mulatságos bejegyzés elolvasása

Mai történések és persze még nincsen vége...

A mai nap akvárium szempontjából este indult, amikor hazajöttem. Magában az élővilágban nagy változás nem volt. Egy-két kissebb Hystrix hajtás nem jól viselte a tördelést, azok kicsit szarul néznek ki, de nagy dráma nem várt. Kézzel utántöltöttem kb 2 l vizet.

Napközben összefutottam Saltaqua Lacival, aki odaadta a legújjabb habkerék fejlesztését, hogy próbáljam ki. Betettem, elindult, kurvajó! Egy kicsit megint tudott a Laci javítani rajta, nem tudom hogy csinálja :) Állítanom kellett az átfolyáson, hogy a vízszint lejjebb menjen, mert az újjal láthatóan emelkedett a több beszívott levegő miatt. Ellenőriztem a Laci által mondott méreteket a venturin, de minden stimmel. A levegőcső és a vízbeszívás mérete is. Szuper, le a kalappal előtte!

Beszéltem Gyuszival, hogy nézzük meg a pumpát, hogy az ment-e tönkre, vagy a vezérlés. Hívott, hogy összerakott egy komplett vezérlést nekem, nagyon jól esett :) átszaladtam hozzá, hiszen közel lakik és kipróbáltuk a pumpát, ment...érdekes helyzet, nem erre számítottam. Jót dumáltunk az akváriumáról, ami egyre jobban néz ki, kicsit gyönyörködtem benne és hazajöttem, összeraktam az utántöltőt, nem ment... tehát jó eséllyel a vezérlés tette le a papucsot, ugyan nem tudom mitől, ez is valami x aktás történet.

BTW nagyon jól esett a sok jótanács, amit ma kaptam a korallszirtesen, a megoldás is körvonalazódni látszik. Pumpám van, vízszintérzékelőm kettő is, és adott egy GHL, ami az egészet vezérelheti. Graci adta az ötletet, hogy dobjam össze így, ez a legegyszerűbb megoldás és milyen igaza van. Ha addig nem változik a helyzet, hétvégén valószínúleg így fogom megcsinálni, addig vödrözök :)

Nitrátot ma sem mértem szándékosan, hiszen ma sem tudnék egyebet csinálni...

Mai történések és persze még nincsen vége... bejegyzés elolvasása

A baj nem jár egyedül

Este amikor hazajöttem, sípolt az akvárium, az utántöltő szerint nem volt már víz a tartályban...pedig volt, nem ment a szivattyú. Kiszedtem, kosz volt  a benne, de nem indult újra. Vízben volt, felmelegedni nem tudott, mi baja lehet? Ismeri valaki a Tunze utántöltő szivattyúját? Szerelhető darab ez? Kicsit elegem van az egészből!

Egyébként cseréltem 50l vizet, betettem egy bacit, most várok. Különösebb döglés nem volt, de még nem nyugodtam meg. Ma nem mérek semmit, mert max idegesíteném magam, ha látnám a szar eredményt, tenni mást nem tudok most. Az előző postban emllített korallokon kívül minden más korall jól néz ki, nyitva vannak. A Tricolor teste kicsit bebarnult, de a növekedési zóna maradt lila,  max ennyit látok. A halaknak adtam 3 kocka fagyit enni, azt azért muszáj.

Mostanni állapot szerint nekem kell a párolgott vizet kézzel pótolgatni, amihez sok kedvem nincsen, de muszáj lesz....

Tud valaki segíteni, hogy hol tudom megjavíttatni a pumpát, vagy van valakinél elfekvőben egy?

A baj nem jár egyedül bejegyzés elolvasása

Felszaladt a nitrát...újabb dráma

A nagy akváriumban felszaladt a nitrát...nem tudom mitől, de felment. Tegnap este amikor hazamentem, elhűlve láttam , hogy a Hystrix egy nagy részen kifehéredett...SOKK! A montiporából is van, amelyik láthatóan nem érzi jól magát és a Calliendrum is rossz bőrben van.  Mértem mindent, amit gyorsan tudtam, Ca-OK 440, kH kicsit alacsony 6.8 (kicsit növeltem az átfolyást a Ca reaktorban), NO2 20!!! körül...DRÁMA...mondjuk soha nem szokott 0 lenni, minimálisan mindig jelen van, de olyan 0-5 között szokott tengődni. Este már az annyira várt Showder klubbot is feszülten, szomorúan,  aggodalmakkal telve néztem. Kevertem be vizet és lefeküdtem aludni. Frankón rémálmaim voltak, nagyon rosszul aludtam. Reggel, nem tudtam megállni, hogy ne csináljak valamit, még munka előtt kiszedtem a nagy Hystrixet és szétszedtem...mivel alul volt egy részen fehér,eléggé szét kellett tördelnem, így most van vagy 10-20 hajtásom. Sokkal több volt, de ezeket sem nagyon tudtam elhelyezni, így egy jó kupac a kukában végezte...nem volt kedvem ragasztgatni, és helyem sem nagyon volt, ráadásul sietnem is kellett dolgozni. Napközben voltam Rudinál a Korallszirtben, ami tőlem gyalog 5-10 perc séta, vettem baktériumot és egy vödör új ATI sót, azt még nem próbáltam. Este berakok 1-2 ampullát, az bajt nem okoz. Javasolták, hogy az aljzaba nyomjam fecskedővel, mert úgy hatékonyabb, ki fogom próbálni.  Illetve előtte cserélek 50l vizet, az sosem okoz bajt.

Mi lehet az oka????

- A sok halnak ez az egyik átka, hogy koszolnak és többet esznek, nehéz megtalálni az ideális kajamennyiséget. Hétvégén tudom, hogy sokat etettem, lehet ennek köszönhető ez a kis incidens.

- A hőfok rendben van, tegnap teszteltem a hűtést, azzal nincsen baj, így ezt is kizárom.

Kicsit tanácstalan vagyok az okokat illetően, de bízom abban, hogy nem lesz nagy gáz.

Nem tudom mi vár ha hazamegyek, remélem nem döglött meg más, mindenestre kicsit tartok az első pillantástól az akváriumra. Ez az érzés, amit nagyon utálok, ezt nem kívánom senkinek :S

Írok majd hogy mi a helyzet, remélem majd csak csupa jót!

Felszaladt a nitrát...újabb dráma bejegyzés elolvasása

Halak, X akta, na meg egy kis Sri Lanka

Én nem tudom hogy hova, de vannak halak, amelyek eltűnnek, egyszerűen eltűnnek. Jó eséllyel megdöglenek, vagy csak Houdinit játszanak, fene tudja. Így vagyok a Nemateleotrisokkal, amelyek mindig akkor csinálják ezt, amikor külföldön vagyok. Ezt mondjuk  2x tudták eljátszani, mert kettő volt :) Egy decora és egy magnifica. Először, amikor Sri Lankán voltam, a decora tűnt el, mire hazajöttem sehol sem volt, most nem rég, pedig, amikor Londonban voltam, akkor meg a magnifica.

Sri Lankáról egyébként érdemes lenne egy posztot írni, mert érdekes dolgokat láthat ott az ember, Az az akvarista, aki itthon vagyonokat fizet egy-egy tengeri halért és súlyos százezreket költ arra, hogy életben tartsa, nagy szemekkel nézi, hogy a piacon, ahol minden más is van (iszonyat szegénység), ott vannak a színes halak...egy nagy közös medencében (nem írom, hogy koszos, de mindenképpen sz..ul néz kii, najó asszem koszos is :) ), mindenféle szűrés nélkül, úszkálnak a hepatusok, meg a császárhalak, meg minden, amire itthon vágyunk. Itthoni árakon milliók. Mellette használt cipőket, kaját és bmi mást is kapni fillérekért. Pl rengeteg eredeti márkás ruhát, mert ugye ott gyártják ezeket és a leleményes helyiek nem keveset meg is mentenek a gyárakból :)

Nade nem akarok elkalandozni, most arról kezdtem írni, hogy elűnnek a halak. Szal így jártam a decorával, utána a magnificával. Apropó London, ami a magnifica eltűnésének szereplője. A londoni akvárium nekem csalódás volt ( http://www.sealife.co.uk/london ), pedig mindenki dícsérte. kb fél óra alatt megnéztem és úgy voltam vele, hogy pipa, megvolt, de még egyszer nem fogom megnézni. Már megint másról beszélek...tehát eltűntek a Nemateleotrisok. Így jártam a két kis Stonogobiops xanthorhinica-val is. Őket sem látom mostanában, bár mondjuk ők élhetnek a kövek között, anélkül, hogy valaha is meglátnám őket :) Illetőleg a blogban már megemlített új Ecsenius stigmatura is láthatatlanná vált.  X-akta.

Most jut eszembe, ha már így nekiálltam írni,hogy mára valakik teleikrázták az algázó azon részét, ami a vízben van. Én ügyes ennek nagyon örültem, és bár tudtam, hogy úgysem nőnek fel, de azért büszke voltam, majd 2 órával később szépen édesvízben kitakarítottam, anélkül, hogy egy másodpercre is eszembe jutott volna, hogy mi van rajta :D

Korallokkal kapcsolatban is lenne mit írnom, mert azokkal sem minden kerek. Pl. az évek óta fejlődő calliendrum, egyik napról a másikra elkezdett dögleni. Ez is X akta.

Kicsit csapongtam, de ez talán megszokott tőlem. Rég írtam, kicsit talán pótoltam :)

 

Halak, X akta, na meg egy kis Sri Lanka bejegyzés elolvasása

Ma is szívtam...nálam így telik a húsvét *!

Azt hittem ma semmi extra nem fog velemés az akváriummal történni, nyugodtan telt a szombat. Nyugodtan ebédeltem, jó volt a pizza... na de ekkor észrevettem, hogy az egyik ajakoshal már megint a lefolyórekeszben van...  az amelyiket már egyszer elég nehezen szedtem ki...a másik is beugrott már, de az nem ment azonnal a homokba, hagyta megmenteni az életét. Ez, a nagyobbik nem...ez azonnal betemette magát, már a múltkor is a homokkal együtt szedtem ki, akkor egyszerűbb volt. Hozzá kell tennem, hogy ebben a lefolyóban van kb 10cm vastag aragonit, amikor betettem jó ötletnek tűnt, csak nem gondoltam arra, hogy az idióta ajakoshalak ebbe fognak majd elbújni, amikor éppen átugrálnak a lefolyóba... Ma is megpróbáltam homokkal kiszedni, de már nem ment. Kénytelen voltam leszívni az összes aragonitot a rekeszből. Le is jött, kb 40l vízzel. Első gondolatom az volt, hogy a vizet visszatöltöm majd, de annyira koszos volt, hogy ettől inkább eltekintettem, viszont nem volt bekeverve 40l sós vizem :s ezer szerencse, hogy ozmó volt, így neki tudtam állni bekeverni. Ez meg is volt hamar, az ATI só gyorsan és jól oldódik, kb 1 órát járattam csak. A homokot visszaraktam, de már csak alulra a DSB-re. Nem volt oda sok, ott eloszlott. Bízom benne, hogy nem csinál galibát. Tele volt férgekkel, meg mindenfélével.

A gond azonban csak akkor kezdődött igazán, hogy mindeközben leállítottam a lehabzót, mert orrán-száján nyomta ki a szart, ahogy felment a vízszint  a tech tartályban. Amikor újra akartam indítani, nem indult...szétszedtem-összeraktam, semmi......szétszedtem-összeraktam, semmi......szétszedtem-összeraktam, semmi......szétszedtem-összeraktam, semmi......szétszedtem-összeraktam, semmi... és ez így ment jópárszor. A hálós rotort amikor visszaraktam, ment, amikor az újat, nem ment, kicseréltem a mágnest közöttük, úgy sem...kénytelen voltam visszarakni a hálóst, mert azzal legalább valamit csinál. Addig szereltem nézegettem, míg arra jöttem rá, hogy valszeg azzal van a baj, hogy a habkerék nincsen fixen a forgórészen, el tud rajta fordulni, a habkerék nem. Beszélek majd a Lacival, hogy tapasztalt már ilyet,mert én másra nem tudok gondolni.

Szal nekem ezzel telt ez a nap, nem mondhatom, hogy marhára örülök neki, de ez van. Ebben a hobbiban ez is benne van:)

Ma is szívtam...nálam így telik a húsvét *! bejegyzés elolvasása

Nem tetszik a kicsi akvárium :S

Bajban vagyok a kisakváriummal...nem tetszik ahogy kinéz. Sok az alga, ami nem akar eltűnni, nyálkás barna, undorító. Minimális a tápanyagbevitel mégsem akar fogyni. Akkor indult el nagyon, amikor feljebb vittem a fővilágítás időtartamát 2 órával az anemónák miatt, azóta nem fogy. Néhol már ciano is lett rajta. Ekkor került egyébként be az aljzat is, de az nem hiszem, hogy bmit is okozott volna. Napok óta le sem takarítottam az üveget, most nem okoz örömet. A lehabzón állítottam, mert a kínai kollégák úgy rakták össze, hogy a venturi szívócsöve jó fél centit belógott a víz útjába, lassítva és csökkentve annak sebességét. Mivel gyárilag ez a kis cső nincsen beleragasztva, ez bárkinék könnyen előfordulhat, érdemes rá figyelni! Azóta a habtermelés sokkal intenzívebb! Az algák ellen különösebb ötletem nincsen, várok. Balin cimborámtól hoztam egy sünt, aki dolgozik bent rendesen, de túl nagy falat neki ez a rengeteg alga. Róla lenne szó:

http://www.meerwasser-lexikon.de/tiere/724_Tripneustes_gratilla.htm

 

Először jól rám ijesztett, amikor is telenyomta azakváriumot fehérjével, nem tudtam mi baja.Előtte nem volt sünöm, így életben még nem találkoztam ehhez hasonlóval. A lehab megoldotta a problémát, gondot különösebben sztem nem okozott. Kicsit bumfordi és összeszed mindent a hátára, de csak eszik valamennyi algát. Nade ennyit a sünről.

Nem annyira tudom mit csináljak, hogy fogyjon az alga...a vizet cserélgetem becsülettel, amit tudok algát, ilyenkor leszívok, de ez úgy látszik kevés. Van bent perlon, amit csak kimosni szoktam,cserélni nem, lehet ezt kidobom a fenébe, ahogy a kerámiagyűrűket is, amik szintén gyárilag voltak benne. Egyébként fogalmam sincsen miért hagytam benne és nem szedtem ki :S  A vízértékek egyébként jók, nitrátot szoktam nézni, az minimális. 6 pici bohóc és egy levélhal a garnélával a lakó, ők alig szennyeznek, ez nem hiszem hogy gond lenne,hiszen mégis csak 100l-es ez az akvárium. Betettem egy montiporát, az is jól elvan. Lehet a kő kevés? Azt még bőven tudnék betenni, csak nem szeretnék, mert akkor zsúfolt lesz, ez így tetszik berendeezésre, ahogy van.

Mit próbáljak még ki?

Nem tetszik a kicsi akvárium :S bejegyzés elolvasása

Hogyan is állok a csigákkal

Az utóbbi napokban sok-sok segítséget kaptam ahhoz, hogy legyűrjem a csigainváziót. A CoralCorner részét már megírtam, arról tudtok. Beszéltem Banánnal, aki egy ilyen szíváson már túl van, ő ellátott tanácsokkal, ahogy Guszti is. Voltam Rudinál a Korallszirtben,benne sem csalódtam, sok-sok ötletet mondott, plusz adott valami csodaszert, amivel lehet kezelni a megtámadott korallokat. Nagyon köszönöm neki is, mindig tudtam, hogy rá számíthatok,ha baj van! Esténként az utóbbi időben csigaszedés volt, elsősorban a lila lapmontiról, mert azt nem tudom kiszedni, meglehetősen rá van nőve a kőre. Ez tökéletesen működött is tegnap előttig, amikor is belejtettem az elemlámpát az akváriumba :S azóta esténként nem annyira vagyok hatékony.... tegnap nem tudtam már venni lámpát,de majd ma ezt megoldom. Nem akarom elkiabálni, de mintha kevesebb lenne. Nagyon remélem, hogy nem csak készülnek a végső csapásra és éppen egyesítik hadosztályaikat valahol a kövek alatt!

Kicsit más. Megint elfogyott a helyem, nem tudok márhova korallokat pakolni,mindenhol hajtások vannak. Aki szeretne cserélni, pár héten belül, amikorra is kiderül, hogy maradtak-e csigák, vagy nem, keressen meg bátran. Csere tekintetében gyakorlatilag mindenevő vagyok :)

Hogyan is állok a csigákkal bejegyzés elolvasása

Habkerék a Grotech HEA 150 lehabzóban

Pár hete a lehabzóm (Grotech HEA150, Aquabee 2000/1-es motorral) elkezdett hangosodni, napról napra egyre elviselhetetlenebb volt a hangja. Szétszedtem és bizony a habkerék kopása nem volt egyenletes, gondolom ettől lett excentrikus a forgás, amitől már zörgött. Beszéltem Saltaqua Lacival, aki az eredetit és készítette, hogy mi lehet, azt javasolta, hogy szaladjak el és megnézi. Valószínűleg valami csiga mászhatott bele (szívta be) és az okozott károkat. Ahogy javasolta, kicseréltem a habkereket egy régebbi hálós forgórészre, amivel a hang megszűnt.

A régebbi konstrukció, ami ideiglenesen bent volt,az úgynevezett hálós rotor, ilyen van gyárilag még egyenlőre az ATI lehabzóiban:

Ma meg látogattam Lacit, aki kicserélte arégi habkereket egy újabb konstrukciósra, íme:

Láthatóan masszívabb felépítés, nekem sokkal időtállóbnak tűnik. Be is tettem, azonnal elkezdte termelni a habot. A hangja mintha egy hajszállal erősebb lenne, mint a hálósnak, de ebben nem vagyok biztos. Laci ezt kjól kitalálta!

Habkerék a Grotech HEA 150 lehabzóban bejegyzés elolvasása

Köszönöm CoralCorner, avagy mitől nagyon jófej egy kereskedő és hogyan tud törzsvásárlót képezni nem kis munka árán.

Hatalmas köszönettel tartozom Andornak, Balázsnak és Karcsinak a CoralCornerből, azért amit tettek. Ahogy az előző bejegyzésben írtam, égre-földre kerestem sárga ajakoshalat a montipora evő meztelencsigák ellen. Sem Rudinál a Korallszirtben, sem pedig Érden nem volt, de a CoralCornerben úszkált kettő az LPS-es medencében (tele korallal, aljzattal, amibe előszeretettel el is bújtak a halak). Kiszedni szinte reménytelen volt. Konkrétan nem szinte, hanem két napja amikor ott voltam, nem tudtuk a Karcsival, bármennyire is próbáltuk, szuggeráltuk, mert azonnal eltűnt az aljzatban.

Beszéltem ma is a Balázzsal, hogy mi a helyzet, mert tegnap is éjfél utánig szedegettem ki a csigákat egyesével, lesz-e halam, vagy szép lassan belehülyülök a 2mm-es csigák vadászásába. Mondta, hogy megpróbálják ma is, én pedig a biztonság kedvéért arra mentem haza. Persze óriásdugó volt, 6 előtt pár perccel estem be...és mit látok? A teljes korallosmedence szét van szedve, tejesládában úsznak a korallok, Balázs épp az aljzatot szedi ki, víz már nincsen az akváriumban. Kérdezem, hogy ugye ezt nem miattam? De igen... a halak megvannak, kettő van, ugye elviszem, mind a kettőt? mondom persze :) Madarat lehetett volna velem fogatni, mert kicsit már reménytelennek tűnt az ügy. Hazahoztam őket, betettem mind a kettőt és most nagyon bízom abban, hogy úgy elkezdik a vérengzést, mint Rambó a dzsungelben.

Példaértékű az Andorék hozzállása, nagyon köszönöm nekik mégegyszer! Nagy szarban voltam, és ők mindent megtettek ami tőlük telt, sőt meg még jóval többet is. KÖSZÖNÖM SZÉPEN CORALCORNER!!!

Köszönöm CoralCorner, avagy mitől nagyon jófej egy kereskedő és hogyan tud törzsvásárlót képezni nem kis munka árán. bejegyzés elolvasása